Évvégi összegzés

Elérkeztünk hát ide is: a Crusade of Metal első hivatalos évvégéje. Ehhez méltóan, az évi utolsó, rövid írásomban szeretném összegezni az évet, mind az oldal, mind zenei szempontból.

2007 egyszerre volt keserű s édes számomra, bár leginkább az előbbi
mutatkozik meg rajtam: rengeteg jó lemezhez jutottam hozzá, de elvesztettem egy
számomra nagyon fontos embert. Az első néhány sort annak a lánynak szentelem,
aki évekig tartotta bennem a lelket, jóban, rosszban, és fontos szerepet
játszott abban, hogy végülis írásra adtam a fejem. A családja, s én legnagyobb
megdöbbenésemre, súlyos betegség támadta meg fiatal testét, mely végül
győzedelmeskedett rajta, s nem sokkal a születésnapja után, október 31-én
távozott az élők közül. Aki a CoM cikkeit olvassa, gondoljon arra: Ő az, aki az
ötletet adta az oldalhoz. Nyugodjék békében!

A szomorú hangvételű felvezető után térjünk is a lényegre: a Crusade of Metal már fél éve létezik, s kisebb-nagyobb kihagyásokkal, de elég sok lemezkritikát, cikket, ismertetőt jelentetett meg az évben. Nézzük az évet számokban: ezzel a cikkel együtt összesen 80 írás került ki az oldalra, ebből 6 közlemény, 1 koncertbeszámoló, 1 videoklipelemzés, 1 olvasói levél, 1 Made in... cikk, egy műsorkritika és 3 véleménynyilvánítás. A többi 66 pedig kritika, ami három kategóriába sorolható. A leggyakoribb az általános lemezkritika, utána van egy "Amatőr zenekarok" részlegünk, ahova szintén rengeteg cikk került ki szerencsére, és a nosztalgikus Oldie rovat. 5 cikked jihad, a többit pedig én, Cyric követtem el. 38 nyilvános komment is született, bár az összes száma ennél magasabb (50 felett), de azok vagy személyeskedő, obszcén jellegűek, illetve többségben spam, amit nem szeretünk, így törölve lettek.
Ami viszont tényleg érdekes adat, az a látogatottság. A mai napon átléptük a 8000 egyéni látogatót, ami június közepe óta mindenképp szépnek mondható. Nagyon durva számolással - kihagyva a leállásokat, hasonló bakikat - ez 50 feletti napi átlag látogatót jelent, ami nem rossz véleményem szerint. A legkevesebb 1-2 olvasó volt, a legtöbb 100 fölött valamivel, ennek sajnos már pontos adatát nem tudom. Az ingadozás főleg eleinte volt látványos: ha volt cikk, akkor 80 fölé ugrott az olvasottság, ha nem volt frissítés, nem volt 10 se. Azóta stabilizálódott, ami azt jelenti, hogy vannak biztos olvasóink. Nekik, és mindenkinek, aki eddig figyelemmel követte az oldal fejlődését, szeretném megköszönni a figyelmet, és már sokadszorra megkérni őket, hogy jövőre is tartsanak velünk!
És most nézzük az idei rekordot, tehát a Lemezek Versenyét:
A nagylemezek közül a legjobban a Gire lemez (Gire címmel) teljesített a 2007-es évben, 96%-kal lett az első. Mögötte holtversenyben a második a Behemoth lemeze, a The Apostasy és a Circus Maximus Isolate című lemeze, egyaránt 92%-kal. A negyedik helyen pedig szintén holtverseny történt: az Elvenking új lemeze, a The Scythe került szembe a Havoc Unit - h.IV+ albumával. Hogy teljes legyen a lista, a hatodik helyen szintén egy kettes holtverseny van, itt a Nuclear Blast Allstars első lemeze, az Into the Light és a görög Rotting Christ-féle Theogonia lett hasonlóan kritizálva.
Az EP-k között is érdemes szétnézni, ugyanis a prímet magasan az ígéretes Nova Prospect vitte a Főnix című EP-vel, ami 96%-ra lett értékelve. Mögöttük végzett a Mindfields Factory EP-je 92%-al, harmadik helyen pedig a Dreyelands futott be 90%-al (EP címe: Can't Hide Away). Ezeken kívül már csak egy EP-t kaptunk az idén, az új Avantasia felvezetőjét, ami sajnos viszonylagosan csalódást okozott, így idén csak az utolsó lett 71%-kal.
Demók és promók között pedig a Holtfogyatkozás nyerte el a tetszésem leginkább, s egyedüliként lépte át a 70%-os határt, pontosan 1 százalékértékkel. A többiek pedig ebben a sorrendben jönnek: Caelestis, Lord of Torment és Mortal Enemy.
De az objektív, százalékos értékelés nem minden. Szerzőtársammal választottunk 1-1 lemezt idén, ami végképp a kedvencünk volt. Ezt vehetjük úgy is, hogy ezek különdíjasok lettek. A választások:
* jihad: The Project Hate MCMXCIX - In Hora Mortis Nostrae
* Cyric: Elvenking - The Scythe
Gratulálunk az előadóknak! Így, innen távolról is.

Összességében érdekes év volt. Engem viszont 1 valami zavar rettentően: hiába a fórum, néhány rövidke hozzászólást eltekintve üres. Talán teljes lehetne a boldogságom a CoM debütáló évével kapcsolatban, ha mindenki szánna naponta öt percet rá, és feltámasztanánk hamvaiból eme szolgáltatásunk. A linket a "partnereink" menü alatt megtalálhatjátok, de elérhetitek innen is.

Szeretnénk megköszönni minden olvasónak, idelátogató zenésznek, zenekarnak a támogatást és a bizalmat, és kívánunk mindenkinek sikerekben gazdag, boldog új évet! Januárban új cikkekkel találkozzunk ugyanitt!

Cyric és jihad

-=CoM TeaM=-

Ayreon - 01011001

Előadó: Ayreon
Album: 01011001
Genre: Progressive Metal
2008
InsideOut








Kellemes karácsonyi ünnepeket! Fogadjátok szeretettel picinke ajándékként!

Eljött az idő: a várva várt pillanat. Bár nem 2007-re esik a kiadása a lemeznek, de azért néhányan már élvezhetik Arjen Anthony Lucassen új lemezét, a soronkövetkező Ayreon eposzt. Ki így, ki úgy - gondolok itt arra, hogy már november harmincadik napján kiszivárogtatták -, de már sokan hallhatták a 01011001-et. Itt, a Crusade of Metalnál pedig karácsonyi ajándéknak szánjuk a kritikát róla - egy másik írással együtt. Ilyen lemezzel idén nem találkoztam, amilyen a 01011001: lehengerlő, lebilincselő, és arra késztetett, hogy harmincszor lejátszam az egészet. Majdnem egymás után. Nem túlzok: a mostani pillanatig legalább harmincszor hallgattam meg a lemezt. Kicsit meg is lepődtem, hiszen ez nem egy tipikus Ayreon lemez, s kicsit húztam is a számat, mikor konkurens magyar oldalakon olvastam a kritikákat, és egyszerűen kijelentették, hogy a korábbi lemezek egyvelege. Pedig nem: a 01011001 valóban összesítése az eddigi kiadványoknak, de annál tovább is lép, így építve tovább a tökéletes Ayreon univerzumot.

Ayreon lemezt hallgatni mindig valami mást jelentett nekem, mint egy Elvenkinget. A komplex történet, elgondolkodtató szövegeket mindig is szerettem Arjentől. A The Human Equation megjelenése után napokig gondolkodtam csak azon, hogy lehet-e így? A 01011001 értelmét pedig sokáig nem bírtam megfejteni. Ez nem hibája a lemeznek: egyszerűen gondolkodást igényel, és a szövegek figyelmes hallgatását. Aki nem tudná: a 01011001 egy bináris szám, és lekódolva karakterekbe, ez egyszerűen az Y -t adja. Nah, kinek ismerős? Igen, a Planet Y, és emellett kötődik a Forever of the Stars történetszálhoz is. A történet tehát már "csak" folytatás: az Into the Electric Castle, a The Dream Sequencer és részben a The Human Equation lemezen megkezdett történetet folytatja. De, ahogy a 2004-es lemeznél, az újnál se egyértelműen folytatás. Egyébként a 01011001 binárisan a 89-es számot jelöli, de ez már csak érdekesség mellé.A kritikában nem szeretnék a dalokra egyesével kitérni, hiszen tizenöt dalról van szó, két lemezen. Inkább csak az érdekességekre, izgalmasabb váltásokra, esetleg a hibákra. Viszont annyit, hogy a THE-vel ellentétben, Arjen itt nem osztotta fel sehogy a dalokat, tehát nincsenek napok. Csak úgy, mint a Into the Electric Castle-ben, vagy a The Universal Migratorben, kronológia nélkül, egymás után következnek a dalok, amelynek a többsége a Forever-ről szól. (Kicsit bonyolult a dalok kapcsolata egymással, de megérthető szerencsére.) Azokról a lényekről, akik a Planet Y tengereiből egy aszteroida segítségével a Földre kerülnek, kipusztítva a dinoszauruszokat, és létrehozva az Embereket. Viszont, hogy jobban megértsük a történetet, rövid, emberi epizódok is kerültek a dalok közé. Így, sajnos pont a Man, azaz Emberek énekesei kapták a legkevesebb szerepet - egy-egy dalt, általában megosztva másokkal. Az énekesek kiválasztása mindig is Arjen erősségei közé tartozott, és most sem cáfolta meg ezt a tényt, hiszen az Embereket Phideaux Xavier a Phideauxból, Wudstik, egy holland soulénekes, Marjan Welman az Elisterből és Lisolett Hegt a Dialből személyesítik meg, természetesen az ismertebb énekesek, Simone Simons, Ty Tabor és maga Arjen Lucassen mellett. Mint írtam, az ő szerepük igencsak rövid, és sajnos nem is épül annyira a tehetségük köré, mint az a The Human Equationben volt (de azért valljuk be, ott több szerep is jutott egy énekesre).
Velük szemben pedig a Forever tagjai állnak, akik azért költöztek a Földre, hogy a népük által elkövetett hibákat elkerülve újra átérezhessék az érzelmeket, az igazi életet. Talán nem is véletlenül kerültek az ismertebb énekesek ebbe a csapatba. Köztük van Daniel Gildenlöw, akit úgy vélem, nem kell bemutatni, Hanshi Kursch a Blind Guardianból, az Evergrey énekese Tom S. Englund (akit egyébként már igencsak régóta szerettem volna Ayreon lemezen hallani, hatalmas tehetség), Jørn Lande, Bob Catley a Magnumból, Steve Lee a Gotthardból, Jonas Renkse a Katatoniából (őt is vártam már), Magali Luyten a Beautiful Sinből. Mellettük két visszatérő is van, legfőképp azért, hogy erősítsék a köteléket a korábbi Ayreon lemezekhez: Anneke van Giersbergen, aki korábban a The Gathering énekese volt, és Floor Jansen az After Foreverből. Egyébként Floor zenekarneve kicsit viccesen ironikus. A Forever énektémák valamivel komplikáltabbak, mint az emberiek: többször szólal meg egyszerre több hang, énekes, bár a vokalistákat magukat sajnos viszonylag nehéz felismerni. Kicsit olyan, mintha mindenki egy új formáját nyújtotta volna, nem a megszokottat.
Zeneileg az új Ayreon lemez a toppon van. Nem csupán egyesíti az előző lemezeket - beleértve az Actual Fantasy és a The First Experiment hangzását is -, hanem újat is hoz. Az Ayreon lemezekre eddig nem volt jellemző, hogy ennyi ambient elemet, illetve power metalos gitártémákat, riffeket használjon, power énekesekkel. Arjen zenéjét mindigis jellemezte a változatosság, az újdonság, de a 01011001 minden eddigit felülmúlt. Szinte rendszertelenül - avant-garde módon - vált a dal ambientté, majd egyszercsak vissza. Hasonló élményben lehet része a hallgatónak már a nyitódalban, az Age of Shadowsban, ahol a legtöbb Foreveres énekes is feltűnik. Arjen sokkal sötétebb gitártémákat, mélyebbre hangolt gitárriffeket használ, mint a korábbi lemezeken, s ezt jól aláfestik az ambient betétek. Nagyon sok az elektronikus, monoton, lassú átvezetés is, amelyek bár így olvasásra unalmasnak tűnnek, egyáltalán nem azok.

Arjen szokásához híven maga játszotta fel a gitárokat, a basszustémákat és a szintiszólamokat is, egyedül néhány szólót bízott vendégzenészekre. De a választása itt is jónak bizonyult: a gitároknál Michael Romeo a Symphony X-ből az E=MC2 szólóját, Lori Linstruth pedig a Newborn Race szólóját játszotta fel a lemezre, míg billentyűsök közül az ex-Dream Theateres Derek Sherinian játszotta a The Fifth Extinctionben a szólót, illetve Tomas Bodin a The Flower Kingsből a Waking Dreams és Joost Van Den Broek a The Sixth Extinction szólót. Dobosnak szokás szerint a Gorefestes Ed Warby érkezett, míg a népies hangszereknél Jeroen Goossens, Ben Mathot és David Faber segítettek be fuvolán, hegedűn illetve csellón. Most sajnos kevesebb szerepet kaptak ezen hangszerek, s inkább csak háttérben aláfestik a dalokat, bár ez inkább azoknak jelent gondot, akik vagy a Loser-t, vagy a Realization-t várták vissza.
Stílusilag tényleg mindent lehet a lemezen találni. Power metalos gitárriffeket (Age of Shadows), teljesen ambient dalokat (Comatose), technikásabb progrockot (Connect the Dots), balladát (Web of Lies), összetett, hosszú progmetált (The Sixth Extinction), a hatvanas-hetvenes évek rockzenéjére emlékeztető témák (Newborn Race), durvább és lágyabb, dallamosabb és zúzós részeket. Ami leginkább feldobja a lemez összetettségét az a hörgés, mert nem vártam volna, hogy harmadjára is be meri vállalni Arjen a lemezre, még ha csak rövid ideig is. Az újítások nélkül maga a lemez is újdonság lenne, hiszen így még Ayreon lemez nem szólt. De hozzátartozik az igazsághoz, hogy az újragondolt riffek és szólók mellett a dobtéma is komolyodott, és néhol technikásan lágy, máshol brutálisan vad lett, ezzel is mutatva Ed Warby képességeit.
Összeeresztve az énekesek és a hangszerek hangját, a 01011001 tényleg lehengerlően szól. Itt nem akar semmi se kitűnni a másik mögül, teljes összhangban szólnak, és mindenki csak része annak a hatalmas hangzuhatagnak, amit Ayreonnak nevezünk. A lemezen a dalok külön is meghallgathatók, de ha tényleg élvezni szeretnéd, nem érdemes. Véleményem szerint ez az eddigi legjobb Ayreon lemez, pont amiatt, hogy sokkal összetettebb, mint az előzőek. Talán, sokkal érettebb is, bár ezt nehéz úgy megállapítani, hogy az előző lemezekre is ezt mondanám. Jót tett Arjen zenéjének ez a három év szünet, dalírás, és a kis Stream of Passion-ös kiruccanás. A 01011001 kötelező darab minden zenekedvelő ember számára, és nem mp3-ban, hanem CD-n (vagy DVD-n), eredetiben. Január 27-én irány a lemezbolt, emberek!

Személyes értékelés: 102 %
Értékelés: 99 %

Havoc Unit - h.IV+ (Hoarse Industrial Viremia)

Előadó: Havoc Unit
Album: h.IV+ [Hoarse Industrial Viremia)
Genre: Experimental Black/Death/Industrial Metal
2007
Vendlus








Kellemes karácsonyi ünnepeket! Fogadjátok szeretettel picinke ajándékként!

A finn ...and Oceans 10. szülinapját ünnepelve megváltoztatta a nevét, és hangzásvilágát. Így jött létre a Havoc Unit. Ismerve az ...and Oceans-t valami hasonlóra számítottam ("prüntyi" metál, jó értelemben).
Azonban rögtön az első szám (مبيد الدّيدان [Vermicide]) megütött. Arab szöveggel indul, de gyorsan átvállt technical death-re keverve egy kis industrial ízzel. Ez elsőre nagyon monotonnak tűnhet (és tűnt is), de többszöri hallgatásra megváltozik ez a vélemény. Az album egészére jellemző szövegileg a futurista, ember- ill. társadalomellenes hozzáállás.
A második szám (I. esus [The Liturgy of Inhumanity]) is az első nyomdokait követi: feszes riffek, technikás játék, nyaköntve az industrialban megszokott gépi hangzással (Red Harvestet tudnám felhozni példaként). Sajnos szöveget még csak pár számhoz adtak ki, de ez is követi a fentebb említett stílust.
Ezután következik a When Children Are No Longer Enough [C.oitus O.rgasm C.atholic K.ids] (promoban When Snuff is No Longer Enough). Ez a szám már erősen keresztényellenes, az emberek nyájakbatereléséről, hamis prófétákról, és identitás nélküli "bárányokról" szól, a végén egy Nietzsche idézettel ami The Antichrist könyvéből származik. Zenei hangzásában ez is az előző kettőt követi, viszont itt már egyre több torzítás, industrial átvezető van.
A negyedik Gen.eretain Gen.ocide [Humanitarian Vivisection], az egyed eltörléséről, a kultúra és hasonlók haláláról, és az ember saját önálló gondolatainak eltörléséről szól, és ezek ellen való ellenállás hiányáról. Itt már inkább a technical death stílusjegyei kerekednek felül.
A következő (Viremia [Regime HIV+]) viszont teljesen industrial, gépi dobbal, kevesebb gitárral, rengeteg idézettel. Talán a With Discipline Upon Mankind-ra emlékeztet (Synaesthesia spliten van).
A 6. szám (Kyrie Eleison [Totalitarian Libertarianism]) az előző és a 3 keveréke, megtalálható benne mind az erős industrial, és itt már techincal/brutal death metal keveredése is. A szövege a történelem meghamisításáról, direkt káoszkeltésről szól.
Ezután következik a Nihil [Operation Blitzkrieg], ami a nevéből is következtethetően egy átvezető.
Ezt követően, hirtelen nagy váltással következik a Man vs. Flesh [Structured Suicide]. Ez teljesen brutal/technical death, ritmusváltásokkal. Ez az ember és minden más kapcsolatáról, és elállatiasodásáról szól.
A Ignoratio Elenchi [Reversed Genesis], nagyon durva változás a Man vs. Flesh után. Tiszta ének, lassú tempó. Jobban utánanézve kiderült hogy a Solefald énekese(i) énekelnek. Szövegileg nehéz elmagyarázni inkább nézzétek meg.
A Kill All Nations [Manual of Terrorism] is más vonulatot követ. Az industrial/metal elég furcsa keveréke, női vokállal (is). Szövegét nem lehet nehéz kitalálni, benne van a címében.
A Kristallnacht [From Revolution to Reconstruction] egy másfél perces átvezető, gyönyörű zongoradallammal, a végén jelezve hogy mi lesz a köv. számban. Nemtudom hogyan kapcsolódik a szám a Kristályéjhez talán a köv. szám választ ad rá.
Klan Korps [Volkssturm & Erregung] talán a legjobb szám az albumon, iszonytató lendület keveredik a Man vs. Fleshben hallott technikussággal, teljesen átadva a szöveg hangulatát ("Chaos and Disorder").
Az utolsó szám Rape Scene Act I. [The Fine Art of Quality Time] előre sejteti hogy a lemeznek lesz még folytatása.Ez a szám merőben eltér a többitől: egy 5 éves kislány szemszögéből mutatja be amint az apa (kalapáccsal) megerőszakolja az anyát.
Az album hangzására jellemző az industrialnál megszokott "káosz", ennek ellenére minden hangszert kitünően lehet hallanni.
Ilyennek kellett volna lennie a Red Harvest - A Greater Darknessnek.

Értékelés: 91%

Szeretetteljes ünnepeket!

A Crusade of Metal szeretné megköszönni olvasóinak hűségét, és azt, hogy már fél éve együtt hallgathatjuk a világ metalzenéit! Kívánunk mindenkinek boldog karácsonyt, és természetesen kellemes, lehetőleg sérülésmentes boldog új évet! Azoknak, akik nem hisznek benne, egyszerűen szeretetteljes ünnepeket, és metalzenével dúsított új évet kívánunk! :)
Fogadjátok szeretettel picinke ajándékainkat!

Cyric
-=CoM TeaM=-

Sear Bliss - The Arcane Odyssey

Előadó: Sear Bliss
Album: The Arcane Odyssey
Genre: Extreme Black Metal
2007
Candlelight Records














A Sear Bliss üde színfoltot jelent kishazánkban: különleges, egyedi zenét játszanak, és nem oszlottak fel az első nagylemez után (lásd: Gire), miközben a külföldi zenehallgatók is elismerik azt, amit művelnek. A The Arcane Odyssey már a hatodik lemezük a sorban, és azt kell mondjam, ha így folytatják, hamar a legjobbak között találhatják magukat. Stílusukban keveredik a black metal a fúvósokkal, néhol pedig deathes, vagy esetleg blackened death stílusjegyek is észrevehetők. Nézzük sorban a dalokat:

A hatodik lemez, a The Arcane Odyssey a Blood on the Milky Way-jel kezdődik. Gyors, pörgős dobbal, könnyebb riffeket játszó gitárral indít. A dal bevezetését és az első versszakot ugyanaz a riff jellemzi, majd az átvezetőre fog egy kicsit lelassulni. Nagy András vokálja engem leginkább a Rotting Christ hörgősére, Sakis Tolis-ra emlékeztet. Igazából nem is tűnik eleinte különleges dalnak, de a hirtelen váltások, akusztikus gitárok, halkan felcsendülő, kicsit mélyhangú fúvósok teszik csak igazán egyedivé a Sear Bliss zenéjét. Eleinte beugrott a Dissection legutolsó lemeze, a Reinkaos is. A dal maga nem túl technikás, inkább brutális, egy-két remek váltással és hangszeres megoldással. Nekem kifejezetten a vége tetszik, ahol mintegy levezetőként egy teljes más, atmosztférikus, kicsit ambientes gitár-billentyűsjáték szólal meg.
Az A Deathly Illusion a második dal közepestempójú, akkordpengetős gitárrésszel indul, majd hirtelen berobban egy gyors váltással az első vokáltéma. Átvezetésnek pedig a már-már zseniálisan megírt fúvóstéma, ami szerintem nagyon el lett találva. Viszont valamit nagyon hiányolok a zenéből: a technikásabb, szólózósabb hangszeres játékot. Sajnos a basszusgitár egyáltalán nem is hallatszik, illetve a dob is alig észrevehető. Schönberger Zoltánt amúgy nem tartom rossz dobosnak, csak a dalban kicsit mintha elveszett volna. Egy érdekesség a dal végére: az ott használt riff emlékeztet a korai System of a Down gitármegoldásaira.
A harmadik dal a Lost and Not Found, ez már sokkal lassabb témájú, mint az előző kettő téma volt. Nagy András vokálja kicsit furcsán "remegős" benne, főképp akkor, mikor kitartja. A dal maga pedig újra egy változatos, váltásokat tartalmazó összetett nóta. Lemezmasterelési hibának tartom, hogy a két gitársávból csak az egyiket hallom jól, míg a másikat csak néha-néha, akkor is inkább zenei felütéseknél. A dal végén pedig, végre egy kis szólózást is lehet hallani.
A Thorns of Deception újra gyorsít a tempón. Ami meglepő volt, az a dobtéma, ugyanis kicsit technical death metalosnak éreztem a lábdob ütemváltását. Nagyon jó dalnak tartom, ugyanis nem csupán a dobtéma változott, hanem az egyik váltásnál a basszus is előtérbe került, és a fúvós is nagyon jókor hallatszik újra. A billentyűs aláfestés pedig a Devin Townsend-féle Strapping Young Lad-es "Wall of Sound" stílusra emlékeztet. Csupa jódolgok történtek a dalban.
Az ötödik dal a The Venomous Grace. Ez is egy lassú darab, inkább riffelgetős gitárral, és kevesebb lábdobbal mint az előző. Az akusztikus-váltás megintcsak Dissection-re emlékeztetett, de ezesetben inkább a Where Angels Lie Dead című dalra. Nagy András vokáltémája itt sokkal mélyebb, inkább hörgősebb, mint az előző dalokban, a fúvósokkal és a billentyűstémával együtt kicsit horrorfilmes hangulatot áraszt.
Ezt az Omen of Doom követi. Eleinte úgy éreztem, hogy gyorsabb nóta lesz - talán a dobok miatt -, de végül inkább egy középtempójú, viszont dobtémájában remekül változatos dalt hallhattam. A szólózó átvezetőket a fúvóstémák viszok továbbra is, illetve ezen kívül bizonyos részeken komikus, rajzfilmes érzetet ad a verzéknek is. A dal végefelé kicsit úgy éreztem, hogy a riffek kopottak, túlhasználtak már a dalban, ugyanis - a többi dalhoz képest - nem annyira változatos.
Az utolsó előtti dal a Somewhere, Rotting Christ-os, gyors indítással és folyamatos lassulással indul. A fúvósátvezetőre már teljesen lelassul a dal, majd hirtelen újra begyorsul. Az érdekes rész megintcsak a közepén kezdődik: hirtelen váltás után akusztikus gitártéma, zongora, csendes, mélabús fúvóshangszerek váltják egymást. A dal végéig ez a tempó nem változik, viszont egy igen tetszetős, már-már progresszíves gitárszólót is kapunk Neubrandt István és Kovács Péter gitárosoktól.
A lemez lezárása pedig egyszerűen teljesen zseniális: a Path to the Motherland magyaros, folkos témával indít, népi hangszereket felsorakoztatva, és rengeteg gyors, hirtelen váltással a metalosabb részekbe. Egyetlen dolog, ami zavar benne, az az, hogy a riffek nagyon hasonlítanak az előző dalok ritmusaira. A dal maga folyamatosan gyorsul, durvul a végére, így a váltásoknál egy kicsit meg is lepődik, olyan hirtelen történik minden.
Összességében lehet rosszakat mondani a lemezről: például a kevés technikusságot, a kicsit fantáziátlannak tűnő riffeket, de igazából felesleges, ugyanis az az egyediség, változatosság, amit a The Arcane Odyssey magában rejt, elfeledteti ezeket a dolgokat. A fúvós hangszerek használata az egyik legjobb megoldásuk, de az utolsó dal magyar folkossága is letaglózó. Kár, hogy a masterelést és a lemezminőséget kicsit gyengébbnek érzem, mint lehetne, mert ez a lemez ennél többet érdemel.

Értékelés: 88 %

ANONYM PROJECT közlemény

A totalrock.hu partneroldalunk kérésére tesszük közzé a partneroldalunk által szponzorált zenekar, az ANONYM PROJECT közleményét.

2007. 12. 08-án Győrben lezajlott az idei bemutatkozó koncert sorozat utolsó bulija is. Legközelebb jövőre találkozunk, persze addig sem pihenünk, hiszen újabb öt nótát veszünk fel, és egy Werkfilm is készül rólunk. Ezek természetesen felkerülnek az ugyancsak megújuló honlapunkra is. Már most rengeteg meghívást kaptunk a jövő évre, reméljük találkozunk. Köszönjük a rengeteg bíztatást mindenkinek!!!!
Ezúton kívánunk mindenkinek Békés Boldog Karácsonyt, és rockban gazdag új esztendőt.
Üdvözlettel ANONYM PROJECT /Zsolem, Tomek, Dezső/

Denial of God - The Horrors of Satan

Előadó: Denial of God
Album: The Horror of Satan
Genre: Black Metal
2006
Painkiller Records












Nem kellett sokat várni, itt is az első kritika a partneroldalunk, a totalrock.hu által küldött promok közül. Őszintén szólva, elég nehéz volt válogatni, mivel is kezdjem, de végül a Denial of God mellett döntöttem. Viccesen és őszintén azért, mert az összes lemez közül ennek van a legrosszabb borítója, és abba az amúgy emberi hibába estem, hogy a külső által ítéltem meg egy zenekart. Az idő viszont mindent megoldott: ahogy hallgattam a zenét, ahogy leforgott először, majd másodszor is a lemez, rájöttem, a külső nem minden. A csúnya borító egy rendkívül érdekes black metal hangzást tartogat, amely bár nem tökéletes, de vannak tetszetős megoldásai, és - még ha 12 év demózás és EP-zés után is, de - ez a zenekar debütáló lemeze.
Szövegileg sajnos nem túl változatos a lemez, bár egy-két kivételtől eltekintve a Crusade of Metalnál nem szoktunk kifejezetten ezzel foglalkozni, így most is eltekintünk a horror és sátán témájú szövegeitől a dán bandának. A lemez a The Coming introval indul. A zenekarra jellemző, furcsa Erdélyimádat (pontosabban: a hollywood-i Drakulagrófos Erdélyimádat) egy orgonában nyilvánul meg, ugyanis a felvezetője a lemeznek torzított beszédből, és orgonadallamból áll.
Rögtön utána a The Curse of the Witch következik. Itt egy kicsit azért még fintorogtam, hiszen nem tűnik első hallásra másnak, mint bármely átlagos black metal banda. A dob brutális, kegyetlen, de semmiképp se változatos, a tam-lábdob használata van előtérben. A gitár itt inkább csak riffelget, ritmust ad a zenének. Mégis, egy lehelletnyi, alig észrevehető váltás mégis van a dalban: pontosan ott, mikor egy átvezető erejéig Galheim dobos egy cseppnyi technikát csempészik a játékába. A vokál elfogadható, mélyen hörgős black. Néha ugyan úgy érzem, kicsit gyorsabb, core-osabb Ustumallagam témája, de ez belefér. A dal maga sajnos nem túl változatos: néhány váltást leszámítva monoton, amit se a gyorsabb tempója, se a rövidke gitárszóló nem dob fel. Itt szeretném megjegyezni, hogy a lemez minősége nem a legtökéletesebb: a dobhangzás túlságosan előtérben van, és elnyomja, hátraszorítja a ritmusgitárt és a basszusgitárt is.
A következő számnál kezd érdekessé válni a lemez: a The Witch - Now a Restless Spirithez habár érzésem szerint a furcsa időmértéke miatt szükséges türelem, de talán pont emiatt is, és az akusztikus-suttogós hangzás miatt is feldobja a lemezt, és felkelti a hallgató érdeklődését. Véleményem szerint a suttogás nem a legjobb zenei eszköz, de belefér.
A negyedik dal a The Book of Oiufael, beszédes felvezetővel indul, majd egy újabb tiszta black témává durvul. Ami érdekesség a dalban, hogy bizonyos pontoknál már két vokálhangzás is van - az eddig ismert magasabb hörgés, és egy sokkal mélyebb. A dobtéma hasonló a második dalhoz, talán kicsit több technikával és cinjátékkal. Ami még tetszik benne, az a kicsit "ideges" gitárhangzás. Azter játéka alapvetően ritmusgitár, kevés riffet játszik, illetve nem nagyon szólózik, de a dalt a meghatározott részeken kinyújtott hangok nagyon feldobják. A szám végefelé van egy hirtelen váltás is: az egész dal lelassul, és végre Galheim dobos is megmutatja mit tud.
A Cycle of the Wolf lassú dalnak indul, tiszta gitárral, és a már megismert suttogással. Ami érdekes benne, hogy a basszusgitár is kihallatszik egy kicsit, illetve egy második gitárszólam. A dal durvulása sajnos eléggé kiszámítható volt, de ez a gitárvezette tulajdonsága egészen a végéig megmarad, hiszen több gitáros átvezetője is van. Nem rossz dal, kicsit technikásabb, mint az eddigiek.
Viszont a következő szám, a The Iron Gibbet az, ami igazán megfogott. Tiszta gitárral kezd ez is, majd egy nagyon lassú, sokkal doomosabb dallá fejlődik, több gitárszólammal, hallható basszusgitárral és cin vezette dobbal. Néhány váltásnál olyan érzése van az embernek, hogy most fog bedurvulni, de ez nem következik be, és ez a feszült hangzás feldobja az egészet. Engem Opethre emlékeztet egy csöppet, annyi különbséggel, hogy semmi tiszta vokál nincs benne. Ami érdekes még, az a kis zongora közjáték. Bár nem teljesen illik a képbe, de mégsem érzem azt, hogy rossz. Hogy valami negatívumot is írjak: tizenegy percben ugyanazt a riffet és témát hallani azért mégis monoton, illetve a túlságosan kiemelt dobtémánál a sok cin is zavaró.
Az A Night in Transylvania viszont visszatér a Cycle of the Wolf féle zenei szerkesztéshez. Torzítatlan gitár és suttogó felvezető után hirtelen bedurvul. Annyi a különbség, hogy doomos részek vissza-visszatérnek benne, hosszabb-rövidebb átvezetőként. Amit a zenéből hiányolok, az a technikásabb gitárjáték, illetve a riffek változatossága. Ez a második dal, amiben van valamilyen gitárszóló, de sajnos túlságosan hasonlít a használt riffekre.
Az utolsó előtti dal egy újabb átvezető, rövid szám. A To The Devil hangokat játszó gitárból, és furcsa, kórusszerű hangot játszó szintetizátorból épül fel. A szerepe természetesen az, hogy felvezesse az utolsó nagy dobást, a címadó The Horrors of Satan dalt. A váltás igen jól sikerült, emlékeztet az Unhallowed lemezére a The Black Dahlia Murdernek. Ott hallottam ilyesmit utoljára. A befejezése a lemeznek eléggé monumentális: majdnem 13 perces dalról van szó. Kicsit Dissection-ös gitártémát érzek a közepén, illetve rengeteg hirtelen stílus és tempóváltást. A legnagyobb hibáját a dalnak abban érzem, hogy a dobtéma majdnem ugyanaz mindig. Semmi különbség nincs benne, se dalon belül, se a többi számmal összehasonlítva. Mivel nagyon előtérbe helyezték a hangzásnál, lehetett volna egy kicsit technikásabbá, érdekesebbé tenni, mert így kicsit unalmassá teszi a dalt, ami egyébként egy erős befejezése a lemeznek.
Összességében viszont meg vagyok elégedve az egésszel. Sokkal rosszabbra számítottam. Vannak hibái - például a gitár és a dob túlzott egyszerűsége, a technikusság hiánya, a néha egybefolyó dalok -, de ezeket kompenzálja az a néhány igen érdekes váltás, stíluskeveredés, ami főleg az utolsó részét jellemzi a lemeznek. Egy-két dalt túl hosszúnak tartok, főleg a stílushoz képest, de ezek legyenek a jövőben is a legnagyobb hibái a zenekarnak. Egy kis fantáziával nagyon jó zenét lehet ebből kihozni.

Értékelés: 81 %

Totalrock.hu és Crusade of Metal együttműködés!

Sziasztok!

A mai naptól kezdve a totalrock.hu oldal és a Crusade of Metal közt együttműködés lép életbe, melynek értelmébe mi, a CoM-nél írjuk a promolemezeik kritikáját. Köszönjük ezt a lehetőséget a totalrock.hu -nak, és élnénk is vele. Így, azon lemezeket, melyeket az oldaltól kapunk, ezentúl az ő emblémájukkal is jelölni fogjuk! Terveink szerint ezen írások ezen az oldalon is, és a totalrock.hu -n is meg fognak jelenni. Kellemes olvasást kívánunk!

Avantasia - Lost in Space (Part I & II)

Előadó: Avantasia
Album: Lost in Space (Part I & II)
Genre: Power/Symphonic Metal
2007
Nuclear Blast









Az Avantasia az új évezred egyik power metal üdvöskéjének lett kikiáltva, majd két érdekes, és hallgatható lemez után az eredetileg Edguy énekes Tobias Sammet kijelentette, nem lesz több Avantasia anyag. 2006 decemberében pedig kijelentette, hogy a következő nyárra kész lesz a harmadik Avantasia lemez, a The Scarecrow. A lemez végül jövő januárra lett kiírva, de a csalódott rajongókra is gondolt Tobias. A nagylemez helyett két EP-t - pontosabban lehetne Single-nek is mondani - dobott piacra. Mindkettő a Lost in Space dal kislemezének számít, csak két különböző verzió, de, itt a Crusade of Metalon egy lemeznek fogjuk tekinteni.
Az előző Avantasia albumokhoz képest a felállás is változott: négy helyett három állandó zenész, ugyanis Tobias időközben megtanult basszerozni, és átvette a szerepet is. A másik két zenész pedig Sascha Paeth ritmusgitáros, aki Luca Turilli szólóprojektjeiben is részt vett, és Eric Singer, korábbi KISS és Black Sabbath dobos. Miután hallottam a kiszivárogtatott Lost in Space dalt, őszintén szólva csalódtam az Avantasia-ban, így nem is vártam sokat a lemeztől. Végül, másodjára is csalódtam, de legalább most pozitívan.
A nyitó dal a Lost In Space. A legnagyobb bajom vele, hogy akármennyire fülbemászó, aranyos dal, ez mégiscsak emlékeztet az itthon annyira felkapott ("felkapott") rádiómetal stílusra, hogy az már fáj. Egy eléggé gay videoklip is készült hozzá, amiről nem szeretnék véleményt nyilvánítani. Rendkívül egyszerű basszustémára, ritmusgitárra (és felcsendülő gitárakkordra) és dobtémára épült. Túl sok változatosság nincs benne. Ami meg van, az se a legjobb: az elhangzó kisebb szintitéma ahelyett, hogy valami űrbelit (Space Metalt) mutatna, inkább egy kicsit bárgyúvá teszi a dalt. Mindenesetre egy ilyen dal után nálam reflexből megkongatják a vészharangot, hogy kezdi eladni magát a zenekar. Össze lehetne hasonlítani az új Elvenking-gel. Bár ők még mindig egyedibbek, és csak a tényleg kivételesen jó PR-nak köszönhető a hatalmas eladás.
A második dal a Lay All Your Love On Me, egy ABBA feldolgozás. Ez már azért inkább power metal nóta: pörgős dallam, cin-tam dobtéma, több szinti és gitár. Akármilyen hihetetlen, szerintem csonk nélkül felfért volna a korábban kiadott "A Metal Tribute to ABBA" lemezre is.
A harmadik dal az Another Angel Down. Ezt Tobias Jorn Landéval együtt énekli, és az egyik legjobb momentuma a lemeznek - vagy lemezeknek. Az Another Angel Downt akár tipikusan Avantasia dalnak is tekinthetnénk: gyors tempó, power metalos dobtéma, kicsit több riff és akkord, és szintitéma. Tobias hangja semmit sem változott a RocketRide-os Edguy album óta, ami nem is baj. Nem hiszem, hogy tovább kellene fejlődnie, így is sokszor hasonlítják Bruce Dickinsonhoz.
A következő az egyik személyes kedvencem. Ez egy sokkal inkább symphonic/epic téma, vonósokkal, Bob Catley-vel és Amanda Somervile háttérvokáljával. Rengeteg vonós van benne, tiszta zongora, és inkább énekközpontú darab. Az énekesek témájának váltakozása jól kiegyensúlyozott. Mivel igencsak a háttérbe szorultak, a gitár és dobtéma nem mondható túl komplikáltnak, de nem is dal, hiszen a fel-felcsendülő zongora, vonósátvezetők és énekdallamok jól kiegészítik az egyke gitárszólót a közepén. Az egész dalnak van egy felemelő hangulata, amely a legrosszabb kedvedben is erőt ad.
Ezután a Return to Avantasia című rövid, átvezető szimfonikus rész következik. Igazi dal értéke nincs, egyszerűen túl rövid ahhoz, hogy átvezető szerepen kívül legyen más értelme.
Az első lemez záró darabja a Ride The Sky, aminek vokáltémáját Eric Singer viszi. Erősen emlékeztet a 70'es évek hard rock témáira, de nem is baj, hiszen rendkívüli nosztalgikus értéke van. Sokan kérdezték már, de ez nem a Gamma Ray hasonló című dalának a feldolgozása, hanem a Lucifer's Friend-é. A gitárhangzás, és a szintitémák tipikusan azt a kort adják vissza, míg a vokál engem inkább már a nyolcvanas évek elejére emlékeztet. Természetesen Singeren kívül Tobias is kiveszi a részét belőle.
A második lemez újra a Lost in Space-szel indul, amiről már korábban beszéltem, így eme második lehetőséget inkább kihagynám. A második dal, a Promised Land, újra egy tipikusabban Avantasia darab. Zenekari kórussal, Michael Kiske és Jorn Lande vendégvokállal. Az énektéma mindenképp kiemelendő, bár zeneileg se utolsó dal, alapvetően gyors tempójú, de a közepén hirtelen lelassuló, majd újra gyorsuló dal. Ez is egy inkább epikusabb hangvételű dal, pedig se symphonic, se epic metal elemeket nem tartalmaz, csak üde és tiszta power metalt.
A harmadik dal Dancing With Tears In My Eyes, ami egy Ultravox feldolgozás. Ahogy az ABBA feldolgozásról se, erről se szeretnék sokat írni. Eléggé gyors tempójú dal, kicsit poposabb behatással, és háttérből hallható zongorával, kevésbé komplex gitártémákkal.
A következő téma a Scary Eye, szintén egy power metal téma. Az első verze kevésbé énekről szól, míg a prerefrén és a refrén dallamvonala nagyon ismerős. Ez is inkább power metal téma, egyszerűbb dobokkal, és inkább akkordokat pengető, felcsendülő gitárral.
Az utolsó előtti dal is egy feldolgozás, Freddy Mercury-tól az In My Defence. Zongora-ének duettel indul. Az eredeti dalnak teljesen megtartja a mondanivalóját, és Tobias Sammet előadásában sem találok semmi kifogásolni valót. A dob és gitártéma itt is eléggé háttérbe szorult, az egy szólón kívül inkább a vonósok és zongoratéma vezeti a dalt.
A lemezeket befejező darab pedig újra a Lost in Space - csak most akusztikus verzióban. Erre se pazarolnék túl sok szót, csak annyit, hogy az Edguyos Superheroes dal hasonló verziója sokkal jobb volt.
Összességében azért az új dalok egészen jók lettek. Bár ezek közül csak az Another Angel Down fog szerepelni a következő teljes Avantasia albumon, a különálló dalok is, mint a Promised Land vagy a The Story Ain't Over is elég jól sikerültek. Úgy tűnik, a Lost in Space egyszeri félresiklásnak tűnik. Kicsit kevesebb a szimfonikus és epic téma, ahogy Tobias mondta az egyik interjúban, de ne ítéljük meg az egész The Scarecrow lemezt, mikor eddig csak kettő dalt hallottunk a várható 11-ből. Az eddig megismert vendégzenészeket végignézve, talán mégiscsak fog durranni az az Avantasia album is. Az EP viszont eléggé kevés.

Értékelés: 71 %

Holtfogyatkozás - Promo

Előadó: Holtfogyatkozás
Album: Promo
Genre: Melodic Death/Doom
2007
Forgalomba eddig nem került, kizárólagosan CoM promo









Sajnos az uborkaszezon beköszöntött. Pontosabban nem is uborkaszezon, hiszen pont most jött annyi kritizálandó anyag, hogy nem is tudom hova kapjak hirtelen. A probléma sokkal inkább abban van, hogy a tanulmányaim mellett nem maradt időm egyetlen betervezett kritikát se. A társam pedig nem írt. Ahogy ez a múltkor is volt. Ezért többszörösen szeretném megköszönni mind az olvasók, mind a kritikára váró zenekarok türelmét. Kifejezetten szeretném azt megköszönni, hogy az oldal híre zenekarról zenekarra terjed, így a legváratlanabb pillanatokban is megkeresnek demo és promo anyagokkal. A Holtfogyatkozás is közéjük tartozik. A zenekar Ludányi Balázs immárom szólóprojektje. Az egész zenekarnak indult, de végül ő maradt, s írta, játszotta továbbra is a metalzenét, aminek az eredménye eddig négy kiadatlan lemez, és a mostani promo a Crusade of Metal felé. Bevallom, nem teljesen jó időben jött ez, hiszen most szivárgott ki az új Ayreon lemez, de lehet pont emiatt próbálok minél részletesebben kitérni a promo dalaira. És igen, letöltöttem az új Ayroen lemezt is: de az vesse rám az első követ, aki nem tett még ilyet. Mivel úgyis előrendeltem már, így nem hiszem, hogy túl nagy kárt tennék bárkiben is, egyszerűen nem bírtam kivárni azt, míg megjelenik. Hozzáteszem: megérte! És megéri megvenni a lemezt is. Akár a legspeciálisabb DVD formában is.
Visszatérve a Holtfogyatkozásra: levelezgettem egy keveset Ludányi Balázzsal, azaz Deadite-tal, ami során érdekes információk derültek ki a zenéről. De, most nézzük sorba: a promo, amit kaptam öt számos, és csupán negyed órás. A felvezetése a Graves for sale, egy lassú tempójú, viszonylag egyszerű riffes nóta. Igazából pontosan az, aminek érzem: egy intro. Elég rövid dal, kevés váltással, sok közbeékelt hangeffektekkel. A tempót azért furcsának érzem, nem rossznak, csak szokatlannak.
A második dal az I saw the dead crying, profi hörgős vokállal. Először meg is lepődtem, mert elég jó, mély hörgések vannak benne. Előzetes levelezésem alapján szóbakerült, hogy a gitárok kicsit egyszerűek, kevés riffet játszanak. Ekkor kaptam azt az érdekes információt, hogy a Holtfogyatkozás nem csupán egy egyedi, doomos beütésű melodeath-et játszik, hanem vannak kifejezetten játékzenéi is. A lassú tempó, viszonylag egyszerűbb, háttérbeszorult dobok és gitárok ezt igazolják is. Viszont, míg a ritmusgitár eléggé egyszerű, néha előtérbe kerül egy szólórész is, keleties dallamokkal. A dobtémát géppel játszák fel, bár én elsőre nem jöttem volna rá, csak a sokadik hallgatásra, annyira jól el lett találva. A promo lemezen talán ez a legdoomosabb dal, kicsit lassú, vontatott, de semmiképp se rossz.
A következő dal az Always be. Ez már egy sokkal gyorsabb tempójú, instrumentális darab. A kicsit programszerű dobok, és rengeteg gitártéma váltása miatt engem nagyon emlékeztet a Gire-re. A dobtéma is gyakran váltakozik, bár a cin-lábdob kettős marad a lelke végig. A hangotpengetős-riffelős gitárváltások pedig kifejezetten jót tesznek a dalnak. Igazából eleinte melodeath stílusúnak mondanám, de a váltások miatt később már inkább avantgarde hatású számnak tartom. Gitárközpontúság jellemzi, egyedül amit sajnálok, hogy basszus alig hallható rajta.
Az utolsó előtti dal, az At your feet. Ez mindenképp a leggyorsabb darab, a vokál itt viszont nem hörgés már, hanem károgás. Leginkább az amerikai thrash vonulatra emlékeztet, kifejezetten a Slayer-re. A gitártéma eléggé monoton sajnos, néhány váltást leszámítva mindig azt, vagy nagyon hasonló riffet játszik, míg a dobtéma inkább a vokálhoz idomul. Stílusilag igen nehezen tudnám besorolni a dalt, talán melodic death és thrash metal egészen egyéni keveredése lehetne.
A záró dal a Crowes. Minőségileg messze a legrosszabb, valószínűleg egy korábbi felvételről van szó, mint a többi. Sajnos a dobtéma alig hallatszik, illetve a hörgős vokál is elég halk benne. Egyébként egy újabb lassabb, doom és melodeath keverésű dalról van szó, lassú szólógitárral, de néha meglepően gyors ritmussal. Meg is lepődtem, mikor a nagyon lassú, hangokat játszó szólózás mögött egy gyors sika hallatszódott, nagyon halkan.
Ami nekem legjobban hiányzik a zenéből, az több melodic death elem. Kicsit lassúak, monoton a dalok, bár ez is érthető, pont a játékzenei mivolta miatt is. Zeneileg nem érzem, hogy lenne probléma Deadite projektjével, mivel egy rendkívül felkészült, és lassan mondhatni, tapasztalt zenészről van szó - kiadott vagy nem, négy lemez elkészítése, megírása mindenképp tiszteletre ad okot. A hanganyag minősége is egészen jó, főleg ahhoz képest, hogy házimunkáról van szó. Kicsit a gitártémák lehetnének változatosabbak, a riffek komplikáltabbak. Viszont kijelenthetem: ha Deadite is úgy gondolja, hamarosan valami különleges születésének lehetünk szemtanúi.

Értékelés: 71 %