The Project Hate MCMXCIX - Cyber Sonic Super Christ

Előadó: The Project Hate MCMXCIX
Album: Cyber Sonic Super Christ
Genre: Industrial Melodic Death Metal
2000
Massacre/Pavement









A The Project Hate neve már sokótoknak nem ismeretlen valószínűleg: Lord K Philipson zenekara már ezen, első lemezével is rajongók hadát állította maga mellé, s érdekes hangzásával és vegyületeivel egy új, üde színfoltot vitt a néha már túlsablonizált melo-death stílusba. Egy egészen izgalmas, de meglehetősen rossz minőségű első lemez, a Deadmarch, és egy demo után pedig kiadták azt, amely elindította a gyűlölet lavináját: a Cyber Sonic Super Christ-ot. A lemezt a viszonylag hosszú dalok jellemzik, s minden hangszert az alapító, Lord K játszott fel, a vokáltémákat pedig hörgés-női ének felállásban Jörgen Sandtröm és Mia Stahl biztosította. Szövegeiben egyszerűen, s egyértelműen a keresztény egyház ellen szól, s megjegyzem, jól.
A The Divine Burning Of Angels-zel indul a lemez, egy ritmusgitár és szinti vezette hörgős darab. Tempóját nézve nem túl gyors, inkább csak egy lazább felvezetője a lemeznek. A lemez minősége viszont nem épp a legjobb: kicsit túlságosan hátraszorult dob és szintitémák, mindent elnyomó hörgés, és alig hallatszódó női ének jellemzi. A gitár és a női vokál viszont rendkívül jól összedolgozik: a dal ezen a részeken mindig kevésbé tűnik keménynek, s az átvezető részek egyértelműen egy kicsit modernebb, változatosabb érzést nyújt.
A második dal a The Swarming Of Whores. Szintitémájában engem kicsit a Gire-re emlékeztet, különös, keleties dallam jellemzi. Sajnos a két dal tiszta énekvonalában nem érzek túl sok különbséget, s őszintén szólva, egészen hasonlónak tűnnek. A dalt inkább a ritmusgitár vezeti, de rengeteg felütése, átvezetése van a szintetizátoroknak, a dobok pedig igen technikásak, de sose rugaszkodnak el a daltól annyira, hogy kiemelkedőek legyenek, s inkább csak a háttérben maradnak. A TPH zenéjében több a gitár, mint a Gire-ben volt, ami nem rossz dolog.
Ezt a Self-Constructive Once Again követi. Sokkal lassabb téma, mint az előző kettő, s sokkal inkább érződik rajta egy kis elektronikus zenei hatás. Csilingelőivel, torzított dobjával újra azt a keleties hatást éri el, illetve szintetizátorai is hasonló szerepben vannak. Sajnos el kell mondani, hogy ennek a szintitémái se mindig túl fantáziadúsak, viszont a női ének egészen jól sikerült. Kicsit olyan popos hatást kelt, de Mia Stahl nagyon jól ötvözi a két stílust jó hangjával.
A negyedik dal a Nine Spectrums Of Impurity, amely már sokkal gyorsabb témájú. Gitárja gyors ritmusban riffeket tép, dobja pedig cinközpontúan követi, míg minden fölött egy egyszerű zongoratéma hallatszik. Az amúgy instrumentális dal maga igen hátborzongató, a zongorajáték nyugodtsága a többi hangszerhez képest kicsit idegtépő, illetve később, ahogy a motívum változik, még inkább az lesz.
Ezt a Soul Infliction követi, középtempós darab, s a legérdekesebb benne, hogy még a hörgést is torzították. Leginkább ez újra szintivezette, de a váltások itt egy kicsit inkább feltűnőbbek.
Egy újabb lassabb szám: az Oceans Of Seemingly Endless Bleeding, kicsit mélyebbre hangolt, de tiszta gitártémái vannak, s a szinti újra inkább aláfestő szerepet tölt be, s néha, átvezetőként elektronikus témák is megjelennek, majd a dal végére egészen tempós lesz a szám.
Az utolsó előtti dal az antikereszténységtől igencsak szétrobbantó Christianity Delete. Így, a lemez végére kicsit unalmasak ezek a nagyon hasonló dalok, illetve a kicsit szegényes szintitémák. A dob változatosságára egy szavam se lehet, illetve a vokáltémák is a megfelelő mértékben váltakoznak. A végére a szaggatottsága viszont különösen tetszik.
A befejező dal a With Desperate Hands So Numb, rengetegszer váltakozó tempóval, átvezetőkkel, bridge-részekkel. Talán a legkülönlegesebben megírt darab, és kis gitárszólózás is belefért szerencsére. Jó befejezése ez az albumnak.
Nekem személy szerint a The Project Hate nem a kedvenc zenekarom: ezt az albumot is kicsit túl monotonnak találtam a végére, s hiányoltam a basszus és gitártémákat. Emellett viszont mindenképp egy új színt visz a metalzenébe, a gitár és szinti vezette témáival, jól megspékelve elektronikus hangzással, és a hörgés/női vokál folyamatos váltakozásával. Egyedül a záró dal végén lévő, folyamatosan ismétlődő "kill" kifejezés idegesít nagyon, de ezt egyszerűen át is lehet ugrani, hiszen onnan már semmi lényeges nincs a lemezen.

Értékelés: 90 %