Ayreon - The Human Equation

Előadó: Ayreon
Album: The Human Equation
Genre: Progressive Metal
2004
Inside Out

Szerkesztői jegyzet: Ezt a kritikát a http://ayreon.extra.hu/ magyar nem hivatalos
Ayreon Fansite-ra írtam, így stílusban eltér az eddigiektől, viszont talán eddig
ez a legjobb írásom.

Volt szerencsém az összes Ayreon albumhoz, bár igazából csak 2004 óta ismerem, mikor is egy kedves ismerősöm az orrom alá dörgölte a The Human Equation-t, azzal a mondattal kísérve: "Ha nem hallgatod most azonnal meg, holnapra hulla leszel!". Kedves, tudom, és én 'meg is ijedtem', úgyhogy azonnal elkezdtem játszani az albumot, és azt vettem észre, hogy haver már unalmában alszik a fotelben, ugyanis már legaláb b harmadjára kezdem az egészet előről. Ilyen bemutatkozás után szép lassan (kb 2 nap alatt) beszereztem az összes többit, s azokat is meghallgattam. Mindegyiknek megvan a maga Arjenisztikus hatása (ugye milyen szép szó?), úgyhogy, ha lenne 10 bármilyen másik zene, és mellette akármelyik Ayreon album, tuti azt választanám.

A The Human Equation merőben más, mint az eddigi összes Ayreon. A korábbi 5 album nagyobb részt fantasy/scifi témájú koncepción alapult, amely miatt kiérdemelte a Space Metal Opera 'műfaji' elnevezést is. És persze, a megszokott, torzított anima/atari illetve filmes szinti hanghatások is kísérték ezt az űries hangulatot. Az Actual Fantasy-n kívül az összes album koncepciós, mégis az AF-s is beleillik ebbe az eddig 6 albumon tartó eposzba. De ez csak a köntörfalazás volt:a The Human Equation témája EMBERI. Realisztikus. Van 'Me', azaz 'Én', az album fő karaktere, akit James LaBrie (Dream Theater, Mullmuzzler) személyesít meg, és aki érthetetlen módon, fényes nappal, forgalom hiányában misztérikus autobalesetet szenved, és kómába esik. Ott van mellette a Wife, azaz a Felesége, akit egy eleddig ismeretlen, csodás hangú, és gyönyörű nő személyesít meg: Marcela Bovio (Elfonía, Stream of Passion), és a legjobb barátja, akit maga Arjen Anthony Lucassan játszik (Ayreon).Szóval, a főszereplő kómában van. Mivel, nem túl sokunknak van ilyen traumában "szerencséje", így nem is tudhatjuk, valójában mi történik, és ez adja ennek a lemeznek a szépségét, hogy el is hisszük, amit mond. A szerencsétlen szereplő tehetetlen állapotában megszólal önmaga, azaz a lelke, darabokra szakadva. Szerelem (Heather Findlay), Félelem (Mikael Akerfeldt), Ok (Eric Clayton), Büszkeség (Magnus Ekwall), Gyötrődés (Devon Graves), Szenvedély (Irene Jansen), és nagy kedvencem, a hihetetlenül brutális, beteg, mégis szintén zseniális Devin Townsend jelenik meg, mint félelem. Ha ezek a teljesen összeillő hangpárok nem lennének elegek, még ott van a gonosz apát játszó Mike Baker is.A dalokban pedig, akár egy ókori drámában, egymást követve, válaszolva szólalnak meg a különböző dimenziók: gyakran válaszol 'Én' a 'Legjobb Barát' és 'Feleség' kérdéseire, panaszaira, félelmeire, sőt, maguk az érzelmek is hozzátesznek valamit, így téve teljessé egy összetört ember tusáját élet és halál között.Ugyanis ez már agónia: A James LaBrie játszotta szerep gyakran lép át majdnem a másik oldalra, ugyanis, felfogva saját életét, tetteit, szeretné megkímélni a világot a tetteitől. Ő járult hozzá, hogy a Legjobb Barátját elbocsássák állásából, és látta, ahogy a Barátja és felesége közeli kapcsolatba kerülnek, ahogy ő elhanyagolja őket.Az albumot húsz szám fedi: mindegyik dal egy-egy napot jelöl, tehát a koncepció egyszerű, könnyen érthető, mégis, rendkívül különleges.Egyik legjobb produkcióként Devin Townsend-et emelném ki, amely tulajdonképp egymagában megnyerte a szavazást az albumnak. Devin, aki ismeri, tudja, hogy a Steve Vai albumán tett 'látogatás' óda csupán saját melódiákat és szövegeket hajlandó énekelni, s Arjennek 'teljes szabadságot' kellett ajánlania a géniusz társának, hogy megnyerje az albumhoz. Mindenki hallgassa meg a Pain-t, a School-t, és a Loser-t, és döntse el: megérte-e? Mert szerintem igen. Életemben nem hallottam olyan beteg, horrorfilmbe illő, félelmetes sikolyt, mint a Loser végén van. Egyébként az írott szövegei is zseniálisak Devinnek. Ayreon színességét itt is a stílusok keveredése tökéletesen mutatja: A Playground című nóta egy egyszerű, instrumentális, kelta folk elemekkel átszőtt mestermű, míg a Hope az egyik legfülbemászóbb, legjobb nóta az albumon. A Hope eleve különleges: az egész dalban csupán az utolsó fél percben jelenik meg gitár, először akusztikus, majd elektronikus formában, és az egész szám egy dallamos szinti-basszus kombinációra, és a melodikus énekre épül, amelyet lágy 'háttérzajként' követ Ed Warby dobolása.További kiemelkedő dalok közé sorolhatjuk a Loser-t. Szintén folk, de már inkább ausztrál-polinéziai hangzású elemekkel indul, amelyet egy igen különleges, 12 húrú, azaz 6 páros húrú lantszerű hangszer követ, s mint egy bomba, úgy robban be az igazán agresszív része a dalnak. Vendégként megjelenik Ken Hensley is, aki a legendás Uriah Heep-nek volt a billentyűse, s egy igen technikás Hammond orgonaszólóval tananyaggá formálja a dalt, és a befejező, Devin Townsend sikoltás már csak hab a tortán.Apropó, zenészek! Arjen a gitárokat nagyrészt maga játsza el, de neki se sikerült volna a segédzenészek nélkül. Már a második Ayreon albumon Ed Warby püfölte el a dobtémákat, s a folkos hatásokat csellisták, hegedűsök, trombitások, paganosok, fuvolisták varázsolták az albumra, míg Ken Hensley-n kívül Joost van den Broek játszotta el az összes billentyűs részt, Martin Orford és Oliver Wakeman segítségével.Így a gyorstalpaló kritikám után, röviden a történet lényegéről is.Miután 'Én' kórházba került, a Legjobb Barátja és a felesége besiet hozzá, s azt látják, hogy kómában van. Szavakkal, dalokkal próbálják visszasegíteni az életbe (ilyen pl. a Hope, Memories), de közben a saját érzései kötik le a figyelmét: az emlékek, a tettek és következményei (Pain, School, Childhood), majd ezek a szálak találkoznak, s öntudatlanul egymásnak válaszolnak, külső és belső jegyekkel egyaránt (pl. a Szerelem hangja biztatja a karaktert a folytatásra, hisz várja a felesége, a Szerelme, miközben a hozzátartozói kívül azt látják, hogy sír és erőlködik). A Loser számban kezd a baleset körülménye is kibontakozni, mikor az Apa megjelenik, és szinte fröcsögve a kómában lévő fiához vágja, hogy másra nem is számított, illetve, hogy úgy végzi, mint az anyja, azaz "hat lábbal a föld alatt". Majd ezek után a teljes kibontakozása ennek a következő, az Accident? számban történik meg, amit egyenes úton, logikusan követ az élniakarás vágya, illetve bizonyítási vágy, amely a Realization-ben egy korai Jethro Tull-ra emlékeztető, mégis, heroikus és rendkívül agresszív dalban tör ki. Az utolsó előtti, a Disclosure számban a Legjobb Barát és a Feleség egyaránt bevallja bűnét, amelyre a Confrontation az egyenes válasza a főszereplőnek, mikor is felébred a kómából, legyőzve minden rosszakaróját, és az érzelmeit is, és ő maga is bevallja, hogyan árulta el a legjobb barátját.
Utolsó szó jogán annyit szeretnék még hozzátenni, hogy az összes eddigi Ayreon albumhoz hozzákapcsolódik. Hogy hogyan? Hallgassátok meg a többit, legvégül ezt, és figyeljetek egy utolsó kijelentésre.

Értékelés: 98 %