Visions of Atlantis - Trinity

Előadó: Visions of Atlantis
Album: Trinity
Genre: Power/Symphonic Metal
2007
Napalm Records

A Nightwish hatására rengeteg zenekar jött létre. Elég csak a Within Temptation-re, az Edenbridge-re, vagy a jelenleg nagyító alá kerülő Visions of Atlantisra gondolni, akik egyébként sógorok nekünk, ugyanis egy osztrák bandáról van szó. Ahogy az Excalionnál is, itt is elgondolkodtam, hogy kell-e nekünk ennyi hasonló zene? S visszagondoltam a VoA korábbi két albumára, amely egyértelműen Nightwish utánzat volt, kevés egyediséggel. Azóta viszont történt egy kis felfordulás a zenekarban: a teljesen Tarja hangjához hasonlító Nicole Bogner elhagyta a zenekart, akinek a helyére Melissa Ferlaak került az Aesma Daeva-ból, ami azért nagyobb garanciát jelentett az egyediségre. Aki nem tudná, az Aesma Daeva nem csupán symphonic metalt játszik, de a Nightwish kliséit elkerülve teljesen operatikus zene.

A nevéből is adódó harmadik lemezzel a VoA elhatárolódik a gothic zenétől is. Kevésbé jelennek meg a sötét elemek rajta. Míg Nicole-lal a férfi énekes magasabb, inkább érzelmesebb hangja nem alkotott erős párost, addig a Mario Plank - Melissa duó már sokkal inkább kiegészíti egymást. Nem szokás hinni a beharangozásoknak, viszont így, hogy a fél zenekar lecserélődött, reménykedtem magam is egy kis fordulatban a zene terén.

A nyitó dal, az At the back of Beyondban Melissa szinte azonnal bizonyíthatja, hogy képes nem csupán operatikusan énekelni. Gyors tempójú, tipikus power metal dal, megkapó, fülbemászó, az énektéma pedig nem nem emlékeztet erőteljesen a Nightwishre. Most így, hogy két különböző hang szólal meg, sokkal egyedibbnek érzem. Mostmár viszont a szintetizátortémát helyenként inkább Mother Earth féle Within Temptationre emlékeztet.

Ezt a The Secret című szerzemény követi, amely szintén inkább WT indítású, viszont sokkal szimfonikusabb, és a hárfa hangja rendkívül jó benne. Egyszerűen imádom, mikor Mario és Melissa együtt szólalnak meg. Itt érezhető talán a legjobban, hogy kiegészítik egymást. Ebben az első két dalban inkább az énekesnő kapott szerepet, többet lehet őt énekelni hallani. Igazából a többi hangszer alap power ritmust játszik, viszont a dobtéma sokkal fantáziadúsabb, mint az Excalion esetében.

A harmadik dal, a Passing Dead End viszont inkább poposabb, melodikusabb, könnyű, fülbemászó dallamokkal, nem túl bonyolult gitárral és szintetizátorral. Egyedül az nem tetszik benne, ahogy Tarja-szerűen Melissa a gitárszóló előtt 'óóó'-zik.

Idáig az albumot rendbennek éreztem, viszont semmi kiemelkedő nincs benne. De, legalább már inkább egyedibb. A következő dal, a The Poem egy lassabb témájú nóta, ahol Marionak több szerepe van énektémában. Egyedül talán ez emlékeztet néhol gothicos témákra. Megfelelő arányban vannak benne váltások is, gyakran lesz lágyabb rész, amikor csak egy-egy hangszer szólal meg, illetve Melissa éneke.

Az ötödik dal, a Nothing Left kicsit Excalionszerűre sikeredett, olyan értelemben, hogy ahhoz hasonló, indító gitártémája van, iletve a háttérzene se nagyon fantáziadús. Ez inkább picit hardrockosabb dal, illetve kevésbé jellemző rá a melodikus metal. Viszont a végén - ugye, Excalionosan - van egy szép gitárszóló.

A hatodik dal a személyes kedvencem. A My Dark Side Home lágy zongorával kezdődik, amire csatlakozik a gitár és a dob, később vonósok is. Ez egy igen jó power metal dal, a két énekhang aránya szinte tökéletesen eltalált. Csodálkoznék, ha nem lenne belőle klipnóta, ugyanis megérdemelné: eladható, de közben kemény is, és egyedi is. Pörgős dobtémája, s hozzá jól basszusdallama, illetve az előtérbe kerülő vonósok kiemelik az összes dal közül, amit az újra lágy befejezés tesz egésszé.

Ezek után mi jöhet? Hát az előző album kislemezének a sablonja újra. A Wing-Shaped Heart kicsit a Lost dal témájára épül. Ez is gyors, inkább férfiénekközpontú, operatikusabb női hangú darab, fülbemászó refrénnel, melodikus befejezéssel.

Ezt egy kisebb tempóváltás követi, ugyanis Aesma Daevahoz hasonló, lassú, zongorakíséretes, operás dal következik. A Return to You-ban érződik leginkább az az operatikus hatás, s emiatt talán kicsit túl Nightwish-es is. Nem vagyok nagyon a pop-opera, muzical és az opera világában, de az énektéma nagyon emlékeztet valamire, talán Sarah Brightmantől hallotam valami hasonlót. De meg kell mondjam, Melissának jobb a hangja nála.

A kilencedik téma, a Through my eyes újra inkább gothikusabb. Kicsit feldúlt énektémájú, illetve a vonósok is inkább thrillerszerűen váltakoznak. Nem rossz, középtempós nóta, szintetizátorban ismét kicsit emlékeztet a Within Temptation-re. Viszont monoton és fantáziátlan, talán a legunalmasabb nóta az egészről, illetve kitöltő dal.

A következő, a Flow this Desert újra Melissáról szól inkább. A dobtémáját kicsit fantáziátlannak érzem, viszont a váltások nagyon jók, illetve a hangszeres átvezetők. A dal végére egészen gyors lesz a tempója.

A befejező dal, a Seven Seas ismét egy remek nóta. Rengeteg váltással, fülbemászó énektémával. Nem túl gyors nóta, így megfelelően levezeti az amúgy elég pörgős korongot. Kicsit emlékeztet a Nightwish-re, de ezt betudtam az énektémának.

Mindent összevetve sokkal de sokkal egyedibb album lett a Trinity, mint eddig bármely másik Visions of Atlantis lemez. A tagcserék jól sültek el, főleg a női énekesi poszton. Ez az album sokkal inkább érettebb, kevésbé erőlködős, mint az előzőek. Azért a sógoraink is tudnak valamit, nem csak az északi rokonaink.

Értékelés: 83 %