The Black Dahlia Murder - Unhallowed

Előadó: The Black Dahlia Murder
Album: Unhallowed
Genre: Deathcore
2003
Metal Blade Records









A The Black Dahlia Murder (ezentúl csak TBDM kegyeleti okokból. R.I.P. billentyűzet) igen érdekes színfoltja a metal zenének. Az Edguyhoz hasonlóan ők is pofátlanul fiatalok voltak az első demok idején, majd még mindig az amerika alkohol-korhatár alatt készítették el az első nagylemezük, az Unhallowed-ot. Ez azért érdekes, mert a két évvel későbbi, Miasma lemezük már alkoholmámorban született meg, s ez az életmódbeli különbség kérződik. Bevallom, a Cold-Blooded Epitaph EP és a What a Horrible Night To Have a Curse után kicsit más stílust képzeltem el, mint ami az Unhallowed lett - például a kicsit obszcén This Ain't No Fucking Love Song szerkezete tetszett is -, de nekem ez is tetszik.
Azóta viszont a zenekar rengeteg tagváltáson van túl. Egyedül a gitárosok, illetve az énekes maradt biztos pont, basszusgitáron és dobon 6 év alatt több zenészt is "felfaltak", szinte évente váltották egymást ezeken a posztokon. Néhány dal már szerepelt a korábbi demon és EP-n azok közül, ami az Unhallowed-on van, de zeneminőségi szempontból szinte kötelező volt, hogy rákerüljenek az első lemezre. Az Unhallowed a címadó dallal indul, ami egyébként egy felvezető. Hangeffektek, beszéd, majd durva, egyszerű metalzene. A riffek nem túl változatosak, a dobtéma viszont egész elfogadható. Ebből azonnal, úgy TBDM-esen átrobbanunk a Funeral Thirst-be. Ezek így, ketten adják egyébként az első klipet is a The Black Dahlia Murder-től. Nem rossz megoldás, sőt, kifejezetten nagyon jó, ötletes, és zúzós.
A Funeral Thirst egyébként egy gyors dobtémájú, néhány riffre épült szám. Az első meglepő dolog a TBDM-mel a vokál. Hallottunk már olyan énekeseket, akik a magas és mély hörgés, üvöltözés mesterei egyben, de Trevor Strnad teljesen más. Károgása ijesztően jó, és hirtelen váltása a nagyon mély, death/black metalos hörgésbe is érdekes. Teljesen olyan, mintha két külön vokalista csinálná. A dalban van egy szóló is, ami bevallom, nem valami nagy szám. Egész egyszerű témából épül fel. A gitárosok az igazi gondok a zenekarban: tudnak, tudnak valamit, de nem mondhatóak őstehetségnek.
Ezután pedig az Elder Misanthropy jön. Ez is néhány riffre épül, illetve itt is a vokáltémák váltakozása a dal középpontja. A basszustéma nagyon egyszerű, bár nagyon nem hallani belőle semmit. Tempóját és felépítését nézve nagyon hasonló a Funeral Thirst-höz.
A Contagnion lassabban induló akkordpengetéssel, majd egyszerű szólóval, és folyamatosan fokozódó tempóval robban be. Kicsit itt a dobtémát kevésnek éreztem, hiányolom a lábdobokat - pedig ennek a stílusnak, a death metalnak és a hardcorenak keveredéséből keletkező deathcore-nak egészen fontos eleme. Mint a legtöbb metal zenének. Viszont érdekes még a dalban a gyors váltakozás, illetve a gitárszóló is benne. Kicsit ötletesebb, mint a Funeral Thirstben volt.
Az ötödik dal a When The Last Grave Has Emptied kicsit unalmas már. Úgy tűnik, hogy a gitárosoknak csak néhány riffből áll a zenei tudásuk, ugyanis majdnem ugyanaz a ritmusgitár témája, mint a Contagion-ban. Illetve, hogy ugyanazt a a néhány riffet, pontosan ugyanúgy váltogatják a dal végéig. A dobtéma viszont változatosabb, és több lábdob is hallatszik.
A The Horror Cosmic az egyik olyan dal, ami már a demokon is szerepelt. Sajnos hasonlóan ötlettelen riffekből épül fel, viszont az énektémája egészen jó, kicsit többségben van a hörgés, a dobok meg végre nem csak aláfestik a zenét, hanem kicsit vezérlik is. Basszusgitárt sajnos nem nagyon lehet sehol se hallani, hátha végre találnak egy olyan bőgőst, aki játszani is képes rajta.
A Blackest Incarnation is volt már korábban. A dobtéma most inkább hardcore-os, egyszerű tam-cin elemekből épül fel. A riffek továbbra se csapnak le az újdonságok kalapácsával. Van benne néhány jobb váltás, illetve a dal végére egészen heavy/thrash-es lesz a hangzás, de nem tartozik a legjobb dalok közé.
A nyolcadik dal, a Hymn For The Wretched egy egész gyors gitárjátékkal indít, majd a tempót a dobtéma is követi. Megint több a hörgés benne, habár ez minden elemét tekintve inkább corezene, viszont a vokál váltásai most is nagyon jól meg vannak oldva.
Az utolsó előtti szám, a Closed Casket Requiem is már szerepelt egy korábbi kiadványon. A dobtémák egészen egyszerűen, a riffek viszont itt már nagyon idegesítőek, ugyanis egyetlen egyet játszanak, két szólamban sokáig, s csak a váltásoknál kerül más a terítékre.
A záró téma az Apex, illetve egy outro rész, ami ugyanazzal a témával zárja a lemezt, mint amivel az Unhallowed indult. Ez se nagy nóta, kicsit olyan, mint a többi. Kár.
A TBDM zenekar legnagyobb hibája az ötlettelenség. Vagyis egyetlen ötletnek a végleteken túli kifosztása, illetve a gitárok tehetségtelen használata. Legalább egy jobb gitárosra szükség lenne, ugyanis ezek a riffek, akkordok, amikből felépítik az egész lemezt, egy idő után unalmassá teszi, és ez pedig idegesítővé válik. Egyébként ha ránézünk a The Black Dahlia Murder zenekarra, kiváltképp a korábbi képeikre, igazából fel se tűnne nekünk, hogy metal/deathcore zenekarról van szó. Mások ezt is erőteljesen kritizálták bennük, nekem mondjuk nem fontos a megjelenés. Trevor vokálja viszont nagyon is jó, eköré lehetne egy kicsit jobb zenét írni, és akkor egy egészen elfogadható death metal/core zenekar is lehetne. Idén ősszel jön a harmadik nagylemezük is, szóval reménykedhetünk!

Értékelés: 74 %