Ensiferum - Victory Songs

Előadó: Ensiferum
Album: Victory Songs
Genre: Viking/Folk Metal
2007
Spinefarm








Az Ensiferum a stílusa egyik legismertebb zenekara - beleszámítva az Elvenkinget is, akik bár legfeljebb a folk elemekben hasonlítanak rájuk, mégis szokás - tévesen - egy lapon említeni őket. Az 1995-ben alakult csapat folyamatosan változik: a 2001-es debütálástól kezdve folyamatos tagcserék/felvételek voltak. S ma már ott tartunk, hogy az egyik alapító, és nem utolsó sorban fontos szövegíró/zeneszerző Jari Mäenpää is elhagyta a zenekart, hogy Wintersun nevű projektjére figyeljen. Helyére Petri Lindroos Norther gitáros/énekes került, eleinte csak ideiglenes, turnézó-kisegítő tagnap, majd végül elfogadta a felkérést, és állandó tag lett.

Személy szerint én sejtettem, hogy valamilyen szinten visszaesés lesz a lemezen, mert bár a One More Magic Potion, amit kiadtak kislemezként is nagyot üt, azért Petri hangja furcsa a többi lemez után, illetve, hogy a tiszta énektémák feléneklését Markus Toivonen vette át, aki közel se a legjobb énekes. Persze lehetne sokkal rosszabb is.

Az indító szám, az Ad Victoriam komolyan csak egy intro: középkori zenére emlékeztető csilingelés és akusztikus gitárok, hegedű, lágy dob, miközben vihar dombol, és egy lovas vágtat. Az érzés, amit kelteni akar, megvan: jól felvezeti a Victory Songs hősies, diadalmas jellegét.

Majd ebből a dallamvilágból robban be a Blood Is The Price Of Glory. Mivel - a lemezen - az első dal Petrivel, a régebbi Ensiferum rajongóknak furcsa lehet. A Norther frontemberének inkább sikoltó hangja van, pontosabb nyers, állati. Bizonyos értelemben még bele is illik a zenébe - még szerencse. Végig egy brutális, gyors dobtémára épül, és a gitárok rendkívüli módon az előtérben vannak.

A harmadik szám, a Deathbringer From The Sky heavy metalosan indul: a tipikus magashangú sikoly, heavy metalos riffek. Végülis mostanra Petrit már meg lehetett szokni, így nem nagyon kerül veszélybe a zene élvezhetősége. Sajnos nem nagyon lehet eldönteni a tiszta énekeknél, hogy Sami Hinkka, vagy Markus Toivonen az elkövető, nagyon összefolynak ezen vokáltémák - ebben a dalban is. Meiju Enho se kap túl sok munkát, bár néha megszólalnak a billentyűsök is, kicsit kevesebbet szerepelt eddig, mint szokott.

Ezt az Ahti követi, egy rendkívül dallamos téma. Érdekessége, hogy a verzében van hörgés is, pedig alapvetően egy power metal alapokra építkező dalról van szó. Egy kis vikingesség/folkosság is megjelenik egy hegedű személyében. Meiju Enho szintijátéka jól aláfesti a tempós zenét. Igazából semmi különleges nincs eddig a lemezben: hozza az Ensiferum formáját, semmi több. Talán kicsit gyorsabb tempóját nézve, mint a korábbi lemezek.

Ezután jön a már megismert One More Magic Potion. Gitártémában itt több az akkordpengetés, mint a riff. Egy nagyon jó nóta, főleg koncerten/élőben. Furcsa módon - még ha varázslatos italról is van szó - engem inkább ivónótára emlékeztet. Furcsálkodás és probléma nélkül be merném rakni bármely másik finn pia metal zene közé középkori fakorsós sörözgetésen. Sajnos a tiszta énekek nem éppen a legjobbak, bár a dallam és a motívuma fülbemászó.

A hatodik dal a Wanderer. A kezdése lágy furulya és akusztikus gitár kettőséből van. Eleinte engem inkább egy westernfilmre emlékeztet - például megy Charles Bronson lovon a naplementében -, később pedig, több hangszer betörésével már sokkal inkább egy boldog, de annál kevésbé békés északi falu világára. A dal elején megismert motívum fogja végigkísérni a számot, illetve az ének is azt a dallamvonalat fogja átvenni. Nem rossz nóta, elég lassú tempójú, nyugodtabb.

Ez után a Raised By The Sword jön. Szintén lágy szintitémákkal indít, amelyek hasonlítanak az introban már megismert motívumokra, viszont itt hirtelen, és hatalmas erővel robbannak be a dobok, amelyek ezek után szinte elnyomják Meiju Enho billentyűsjátékát. A refrénje igen jól sikerült, illetve tetszik, hogy valamilyen szinten van különbség a dal első és második fele között, amit harangjátékkal hidaltak át.

A The New Dawn hegedűtémával, majd gyors gitárjátékkal tör be. Az egész dal alatt lágy szintialáfestés van, illetve kicsit újra visszatérnek a heavy metal elemek. Az album legnagyobb szólózása is talán itt hallható, illetve újabb vikingesebb elemek is.

A záró dal, a Victory Song tulajdonképp keretet az egész albumnak: a téma, amivel indít, annak a folytatása, amivel az introt befejezték, illetve - mint mindig - a nagy csata végén egy hatalmas győzedelmi dallal ünneplik a diadalmat. Fokozatosan gyorsuló tempója a feszültségre emlékeztet, ami ilyen esetekben lehet - talán. Hatalmas szóló van itt is: pont olyan, ami egy ilyen album lezárásának illik.

Az új Ensiferum nem ültetett le, az biztos. Bár tudom, hogy egy fontos mozgatóeleme kilépett még az Iron megjelenése után a zenekarnak, illetve, hogy Petri nem éppen Jari, és a többi tag is viszonylag új. Semmiképp sem kiemelkedő, de azért nem rossz. Rendkívül élvezhető, nem nagyon van unalmas pillanat benne, bár sajnos a vikingessége csorbult. Talán ez volt ennek a felállásnák a "tanuló lemeze", hátha a következő már összeszokottabb/Ensiferumosabb lesz, ugyanis a Győzedelmi énekeket éneklő Ensiferum más, mint az, ami a Kardot hordozta.

Értékelés: 87 %

Szerkesztői jegyzet:
az "...ugyanis a Győzedelmi énekeket éneklő Ensiferum
más, mint az, ami a Kardot hordozta." idézet utalás az Ensiferum jelentésére. Az
Ensiferum latin eredetű szó, jelentése: A kardhozó.