Boston - Boston

Előadó: Boston
Album: Boston
Genre: Melodic/Hard Rock
1976
Epic Records









Oldie rock rovatunk folytatódik! Előző hasonló kritikámban a progresszív rockzene úttörőit, a Pink Floydot vettem elő, most pedig sokkal dallamosabb, populárisabb vizekre evezünk. Van egy szomorú oka is ennek, ugyanis idén márciusban a Boston ekkori énekese, Brad Delp öngyilkos lett. Ezzel is szeretnénk valamiképp emléket állítani előtte.
A Boston akkor adta ki első lemezét, amikor még a disco (nem a mostani tücctücc) zene uralta a mainstream világát, s mikor a punk, mint zene egyre elismertebb lett a kritika világában, illetve egyre inkább eldallamosodott, punkrockosodott. Gondoljunk csak a The Ramones zenéjére, vagy Alice Cooper-re. Az egész csak jammelésnek indult, majd egy egész album lett belőle. A Boston debütáló, self-titled albuma mégis egy kiforrott, dallamos hard rock lemez lett.
Már az indító dal levette az embereket a lábukról. A More Than a Feeling azon ritka dalok egyike, amelyet - a bizonyos "csak mai sláger megy" rádióadón kívül - rádióhullámon is nap mint nap sugároznak, rendezvényeken, kevésbé szomorú előadásokon is gyakran lejátszanak. A sikeréhez hozzátartozik egy rendkívül populáris téma feldolgozása, nem hosszú, élvezhető és széles körben emészthető gitár és gitárszóló, és természetesen a fülbemászó dallam. Brad Delp viszont nem csak a hard rock előfutára volt a hangját tekintve: elég magas énektémáiból a power metal stílus is bőven meríthetett ötleteket.
A második dal, a Piece of Mind egy gyorsább témájú dal már. Kevésbé vokálközpontos, s kicsit több benne a hangszeres művészkedés. Gitártémáját rengeteg helyen feldolgozhatták: fülbemászó, dallamos és megkapó. Basszustémája játékos, nem egyetlen hangot játszik hosszasan, inkább ugrál a hangok között.
A harmadik nóta, a Foreplay/Long Time instrumentális felvezetővel kezdődik, amely körülbelül 3 percig tart. Előjött a szintetizátor is, az akkor rendkívül kedvert torzítási módban, amit ez a stílus még inkább kedvel. A dobtéma kevésbé játékos, illetve fontos, mint az előző számokban, Brad hangja, hangjátéka pedig nem jelentős. Kicsit a dal a hangszerekre épült inkább.
A Rock & Roll Band egy vendégdobossal, Jim Masdea-dal lett felvéve. A dal kezdete inkább metalosnak indul, kicsit durvább, szólózósabb, csak az első verzénél lágyul egy kicsit a zene. A dobosok különbsége hallható, Jim inkább dobol, mint Sib Hashian, több, ötletesebb témákat mutat be.
A Smokin' tipikus amerikai országúti hangulatú gitár és basszustémával kezdődik, amely az egész dalon rajta marad. Egyébként érdekesség, hogy a Grand Theft Auto San Andreas nevű játék egyik rádióállomásának volt a dala. Ez sokkal inkább Rock & Roll nóta bandakórussal.
A Hitch a Ride valamilyen szinten Emerson, Lake and Palmerre emlékeztető, kicsit elvontabb, pszichedelikusabb témával indít, majd egy énekközpontú dallá alakul, meghagyva az ELP érzést. A gitárszólónak is fontos szerepe van a nóta közepén. Igazából Sib dobtémája az, ami kicsit idegesít olyan értelemben, hogy nem nagyon mutat újat dalról dalra, tehát kicsit fantáziátlan.
Az utolsó előtti dal, a Something About You már újra hard rockosabb, mélyebbre hangolt gitártémával rendelkezik, énektémája bár fülbemászó, de szintén nem kiemelkedő.
A záró darab, a Let Me Take You Home Tonight bendzsószerű gitárhanggal és akusztikus gitárral indul, majd csak egy gitár és ének lesz, és csak ez után lép be a basszus és a dobtéma. Lágyabb, témáját tekintve csajozós dal, egy popballadaszerű szerzemény. Újra előjönnek a billentyűstémák is, s a végén fokozatos gyorsulás után egy bohókás, parádé-szerű befejezéssel zárja le az albumot.
A Boston sikereit pont a populáris megközelítés okozta. Mind dalszövegeit tekintve, mind a dalok felépítését nézve pontosan ott találta el az akkori ízlésvilágot, ahol kellett. És az, hogy egyes dalaik ma is, a mai fiatalok százait hódítják meg, az már más kérdés, de természetesen teljesen megérdemelten. A More Than a Feeling nem véletlen olyan nóta, amilyen. Hisz ez több, mint egy érzés.

Értékelés: 84 %