Pink Floyd - Dark Side of the Moon

Előadó: Pink Floyd
Album: Dark Side of the Moon
Genre: Progressive/Psychedelic Rock
1973
Harvest/Capitol Records










Válaszolva az olvasói levére, el is indítjuk útjára ezt az új "rovatot", pontosabban törekvést, és a manapság sokadjára újrakiadott rocktörténelmi lemezzel, a Pink Floyd-dal kezdjük a sort. Választhattam volna a 2003-as Remastered újrakiadást, de nem tettem, éppen amiatt, hogy picit se legyen benne modern momentum, és legyen ízig-vérig az, aminek lennie kell.
A Pink Floyd-ot nem hiszem, hogy nagyon be kéne mutatni senkinek. A hetvenes-nyolcvanas évek egyik legnagyobb hatású progresszív zenekara, amely keveri a jazz, a blues és a lágy rock elemeit az elektronikus, modern hangzással. És nem csak azért kiemelkedő a Dark Side Of The Moon lemez: 1973-hoz képest rengeteg újdonságot is vezettek be a felvételhez, például a többsávos felvétel, vagy a hangeffektek visszhangosítása.

Bevallom, mai fejjel egy kicsit megfoghatatlan, illetve érthetetlen elemek sokasága is van a Pink Floyd zenéjében, ugyanis a felvezető szám, a Speak to Me alig hallható instrumentális résszel kezdődik, ami amúgy is inkább emlékeztet valamiféle zajra.
Majd viszont ezt követi a Breathe in the Air. Lágy, jazzes témájú nóta, rengeteg hangeffekttel, akkordpengető gitárral és egyszerű, de nagyszerű basszustémával. Úgy vélem, túlságosan nem kell a dalokat bemutatni. Épp a minap olvastam, hogy sokadjára, sokadik formában kiadták a lemezt, és így is elkelt - sokadjára. Úgy vélem, ez azért mond valamit.
A harmadik szám, az On the Run megint olyan, hogy én személy szerint nem értem: egyetlen lágy cintányérszólamra különböző beszéd és hangeffektek. Bizonyára fontos szerepük van a lemez átvezetésében, átadásában a hallgatónak.
A negyedik dal, a Time órák csörgésének az introjával lett felvezetve, majd lágy hangszeres játékba kezdenek egyesével, kis gitár, majd kis dob is. Végül, a verzénél a gitártépés következik. A lemezen van egy-két hosszú szám, ami akkoriban szokatlannak számított: ilyen a Time is, gitárszólózós, nagyobbrészt instrumentális darab.
A The Great Gig In The Sky is egy jó dal, lágy, instrumentális szám, egy gyönyörű, rendkívül erős női énekszólóval. Nem csoda, hogy a Rocksuli című filmben ezt ajánlotta Jack Black a kis fekete csajnak, illetve egyes elemeit fel is használta a film.

A Money még egy hosszabb darab, ami szintén hangeffektekkel, majd basszustémával és gitártépéssel kezdődik, s csak utána jön a dob. Azon ritka dalok egyike a rock műfajában, ami nem 4 / 4 ütemre íródott, bár azt senki sem tudja pontosan, hogy most akkor 7 / 4 vagy 7 / 8. A szaxofon szóló is nagyon jó benne, meg alapvetően egy vidámabb zenei témájú dal, a végére egy kis gyorsítással megtoldva.

Az Us And Them újra lelassít. Jazz témájú darab, kicsit több szintetizátor és billentyűstémával, és újra egy kis szaxofonnal.

Az Any Colour You Like szintetizátorral és gitártépéssel kezdődik. Teljesen instrumentális darabról van szó, magasra hangolt gitárokkal, illetve jobbra-balra dobálódzó hangzással.

Az utolsó előtti darab, a Brain Damage rövid akkordpengetéssel és felütéssel kezdődik, illetve énektémával, és csak a dal közepe fele keményedik valamennyire be. S a végén erősen torzított szintetizátorok is beugranak, így kicsit erősítve a Space Rock érzelmet (egyébként a Star One féle Arjen Anthony Lucassen project erősen hajaz néhány ponton erre a stílusra.)

Rövid, észrevehetetlen váltás után a kissé kurta záró dalon, az Eclipse-en találjuk magunkat. Diadalmas hangvételű, érzelmű dalról van szó, ami a kezdéshez hasonló outroval zárja le a lemezt.
Kurta elemzés lett, de minek is szaporítani a szót? A Dark Side of the Moon lemez tipikusan az, amiről már ezer és ezer többoldalas elemzés született. Minden érthetetlenség ellenére nagyon is jó lemez, még az én fiatal fejem számára is könnyen befogadható, hallgatható. Rengeteg hasonlóságot lehet találni benne a mai rock és metal zenével, ami bizonyítja, hogy biza' nagyon is hatott a zenére a Pink Floyd, és még ma is érezhető ez a hatás.

Értékelés: 95 %