Hyades - And The Worst is Yet To Come

Előadó: Hyades
Album: And The Worst is Yet To Come
Genre: Thrash Metal
2007
Mausoleum Records







Bevallom, nem volt felhőtlen a találkozásom a Hyades nevű zenekarral, ami a lemezüket illeti. Először is, a nevük alapján valami középszerű amcsi heavy metal bandának gondoltam őket, aminek a tudatát erősítette a borító, amely egyszerre volt fertelem és jó. Egy életem, egy halálom, gondoltam, és beraktam lejátszásra. Úgyis tudjuk, hogy a legrosszabbnak még jönnie kell. Hát akkor jöjjön.

És meg is lepődtem. Mert nem azt kaptam, amit vártam, hanem valami sokkal jobbat. A Hyadesnek annyi köze van Amerikához, hogy valaha koncerteztek ott, egyébként pedig olasz thrash metal zenekar, jóféle alapokra helyezve. Nem a legkedveltebb stílus általam, de azért azt se mondhatom, hogy egy Slayer, Hexen, Annihilator vagy Blood Tsunami untat. A Strapping Young Lad vagy a Nevermore pedig megint más: azok kevertek, nem teljesen thrash metalok, így bennük pont emiatt a változatosság miatt mindigis több örömöt leltem.

Az első meglepetés az intro dal, a And The Worst is Yet To Come. Akusztikus indítással kezdi, majd lassan, felerősödve robban be a zúzás. Azt kell mondjam, a dobos nagyon jó, ez szinte azonnal feltűnt. Rodeath igen jól tudja a stílus minden tudnivalóját, de közben jól keveri változatosabb témákkal is, és egy igen érett dobolás hallható az egész albumon.

A felvezetés után pedig rögtön a Buried in Blood következik. Egyszerű riffekkel, viszont ütős dobokkal vág azonnal a dalba. Ahogy bejön a vokál is, a magasabb, krákogósabb hang miatt azonnal a Slayerre asszociálok, mint lehetséges legfőbb ihlete a csapatnak, és nem az új igen alulértékelendő anyagaik, hanem a régebbiek. Jellegzetes motívum még a dalban a zúzás szólóban, ami viszont nekem kicsit metalcore-osnak tűnik - de szerencsére nem az.

A harmadik szám, a Uncomform #756 is rejteget meglepetést: a vokál itt már kétszínűre vált, a már megismert magas mellett egy rekedtes, Fear Factory-s, illetve emlékeztet a GWAR énekesére is. Marco Colombo a stílusnak megfelelő frontember, igazából meg is lepett ez a kettősség a hangjába. Ebben a számban egy kis heavy metal elem is van, de igazából szintén nem mérvadó.

A Megamosh, a negyedik dalban kicsit lelassul a tempó. Igazából semmi kiemelni való nincs, megy a zúzás végig, a megszokott módon. Ez az egyetlen baj a Thrash Metal műfajjal: nem nagyon lehet mit kiemelni, illetve csak nagyritkán.

Az ötödik dal, a Disposable Planet újra tartalmaz néhány Heavy elemet is, de igazából ugyanazt lehetne mondani, mint az előző számra, illetve ezek után majdnem az összesre, szóval nem mennék végig az összes számon. Kár érte egyébként, csak egyszerűen nincs semmi új, amit mondani lehetne. A műfaj átka.

A Hyades elég jól indítottam nálam ezzel, a második stúdió albumukkal. Az első eddig egészen jó visszajelzéseket kapott, és úgy vélem, hogy az And The Worst... is fog legalább olyat kapni. Lassú, de biztos javulás van mind minőségében, mind a hangszeres játékban. Sajnos kicsit már a végére azért túlságosan monotonnak és unalmasnak érzem. Viszont örülök, hogy a core-osodást elkerülte, és maradt thrash a javából, még ha nem is teljesen pure. Ne feledjétek: a legrosszabb még csak most fog jönni...

Értékelés: 83 %