Buckethead - Pepper's Ghost

Előadó: Buckethead
Album: Pepper's Ghost
Genre: Instrumental rock/metal
2007
Bucketheadland








Buckethead, a - saját bevallása szerint - csirkék által nevelt gitárzsenit nem hiszem, hogy nagyon be kellene mutatni. Egyrészt már a bemutatkozó szövege furcsa, másrészt a megjelenése is: hatalmas KFC dobozzal a fejét - innen a Buckethead név -, és egy Slipknotos Joey Jordison szerű fehér maszkkal az arcán. Az idei, Pepper's Ghost már a tizenkilencedik (!) stúdióalbuma, ami igen szép szám, be kell látni. A gitáros-instrumentális rockzene világa amúgy se a legtágabb, így mindig érdekesség, hogy ha egy virtuóz elő tud-e valami újjal rukkolni a lemezein. Már 2005-ben, John Petrucci lemezénél is voltak kétségeim, lehet-e valami újat nyújtani, és most is így álltam neki az album hallgatásához.
Buckethead karrierje során rengeteg zenekarban megfordult, rengetem mellékprojektet indított, többet között Serj Tankiannal a System of a Down-ból és Viggo Mortensenből, a leginkább Aragornként ismert színésszel is. Szólólemezei is jönnek sorra, 1992 óta a Pepper's Ghost után kiadott akusztikus lemez a huszadik. Volt olyan év, amikor három lemezt is kiadott. Szép teljesítmény azért! Szakítanék a Crusade of Metal féle kritikával, és nem szeretnék minden dalon egyesével átmenni - ugyanis, ahogy a Mogwai-nál is, itt is lehetetlen.
Zenéjére jellemző a sokszínűség: soft rock zenei dobtémák, torzítatlan és torzított gitártémák váltakozása, néha punkos, funkys gitárjáték, egyszerű basszusszólam. Néha, ha úgy van kedve, metálosan durva riffek és dobolás. Ez alapjában bármely instrumentális rockzene jellemzője is lehetne, de a nagyon durva, gyors váltások, stílusok keveredése tesz egy lemezt igazán Buckethead-dé. Legérdekesebb a Takashi Miike-nek dedikált Imprint dal ilyen tekintetből, ugyanis a gitártéma hol Red Hot Chili Pepper-es, hol pedig a japán anime-k, horrorjátékok zenéjre, főleg Akira Yamaoka Silent Hill albumaira emlékeztet. A tizenhárom számos albumon ezen kívül is sokféle módon keverednek a dolgok. Igazából viszotn a végére kicsit unalmas, illetve hiába a virtuóz gitárjáték, a fantáziátlan szólók nem igazán érnek el semmilyen hatást. A dobtéma sem éppen a legjobb, az is kicsit ötlettelennek tűnik, viszont ami leginkább zavar, az a remek minősége elrontása a rossz keveréssel. A dobok cintányérja az egész aláfestést kitölti, semmi egyéb nem nagyon hallatszik a háttérben, ha az van.
Összességében inkább csak egy hallgatható lemezről van szó. Se nem kiemelkedő, se nem olyan rossz. Vannak rendkívül jó témái, viszont általánosságban kicsit unalmas az egész, kevés az újdonság, és a valamire is való szólózás, az igazán virtuóz gitárjáték meg teljesen elmarad szinte. Hiába, ettől féltek: a műfaj sajnos kezdi elveszíteni az eredetiségét.

Értékelés: 72 %